A nigériai MEND lázadó szervezet 24 órát adott a külföldi olajmunkásoknak hogy elhagyják az országot, mielőtt fegyveresei lecsapnak rájuk. A fenyegetést azután jelentették be, hogy a nap a hadsereg akciócsoportja (JTF) két bázisukon is rajta ütött, köztük a prominens Tompolo gerillavezérén is. A lázadók saját állításuk szerint elsüllyesztettek két naszádot (erősen kérdéses), az áldozatok száma ismeretlen, az azonban biztos hogy a harc elzárta az Escravos és Warri közötti, az olajkitermelés szempontjából fontos vízi utat. A katonaság szóvivője nem adott túl nagy jelentőséget a fenyegetésnek, pedig a MEND párszor már megmutatta, mit tud: legutóbb novemberben egy hat napos miniháborúval sikerült a Shell-t nagyrészt kitermelésképtelenné tenniük.
Ha az eddiginél kisebb intenzitással is, de folytatódtak a harcok Mogadishu Yaqshid körzetének utcáin. Ma nem számoltak be a hírforrások halottakról, viszont volt 11 sebesült. Mukhtar Abu Zubeyr sejk, az Al-Shabaab radikális iszlamista csoport vezetője a kormányt nemcsak hogy iszlamistának, de patriótának sem tartja, és az ellene való dzsihádhoz való csatlakozásra kérte az embereket. A szervezet egy másik vezetője, Fidow sejk kikérte magának hogy az őket támogató nem szomáliai fegyvereseket "külföldinek" nevezi a sajtó, helyette a "muszlim testvérek" kifejezést javasolta leírásukra. A szájháborúból a kormányzat sem maradt ki: az ENSZ-nagykövet puccskísérletnek nevezte a hétvége óta történteket, felelősként Aweys sejket (a Shabaabbal szövetséges Hizbul Islam vezetőjét) nevezve meg. Úgy tűnik az ENSZ fel is fogta, hogy nagy a baj, és a szóbeli helyett konkrét segítség ígérete is elhangzott. Közben Hiraan régióban újabb front nyílt a kormánypárti milíciák (ICU) és az Al-Shabaab között: az előbbiek lerohanták az ott lévő Mahas települést, 7 ember meghalt, eddig a radikálisok győzelme van kinézőben.
Ismét a JEM lázadó csoport állásait bombázta a szudáni légierő az észak-darfúri Umm-Beru környékén. A lázadók állításait az ENSZ-békefenntartók (UNAMID) is megerősítették, bár a hadsereg tagadja hogy bármiféle akciót hajtott volna végre. A két fél közti tárgyalások a katari Dohában kedden megszakadtak, miután nem sikerült előrelépéseket tenni; május 27 lehet a következő kör időpontja.