Szudán Darfúr régiójában a kormányellenes JEM lázadó csoport kemény harcokban megtartotta Muharajia városát. A várost múlt hétig a velük konkurens, a kormánnyal kiegyező SPM/MM csoport tartott ellenőrzése alatt, január 15-én azonban a JEM elfoglalta azt. A mostani ellentámadásra számítani lehetett, az ENSZ figyelmeztetett a mintegy 30000 lakost fenyegető konfliktus lehetőségére. Az UNAMID-békefenntartók a térségben vannak, több sérültet is kimentettek. A halottak számáról eddig nincsenek adatok, de valószínűleg jópár lehet, mivel minden forrás kiemeli a küzdelem keménységét. Baj van az ország Kordofan régiójában is: egy ismeretlen fegyveres csoport folyamatosan vegzálja az ott állomásozó, közös északi-déli csapatokat, legalább 16 ember halt már meg. Kordofan nehéz eset: az északi és a déli kormányzat is igényt tart rá, mivel a két rész határán fekszik. Ráadásul a helyieknek is megvan a saját politikai agendájuk.
A Szomáliával foglalkozó sajtó változatlanul főként a szombati, Al-Shabaab milíciák és az AU békefenntartók közti összecsapással vannak elfoglalva. Mint kiderült, 2 civil meghalt a kialakuló tűzharcban. Ez az incidens azért fontos, mert most kiderülhet, van-e valódi különbség a mérsékelt és radikális iszlamista frakciók között, amit sokan megkérdőjeleznek. (Szerintem van.) A mérsékelt ARS/Djibouti csoportot vezető Ahmed sejket mindenesetre változatlanul AU-tankok kísérgetik Mogadishuban. Közben délen iszlamista érők Baradhere városában kormánybarát/etióp katonákkal csaptak össze: Gedo régió most a harcok egyik központjává lépett elő.
Nigériában éles a helyzet a déli régióban: fegyveresek megtámadták a Shell egyik vízparti létesítményét, egy ember meghalt, 8-at pedig elraboltak tankerhajójukkal együtt. Az akció mögött a MEND csoport egyik "szövetségese áll". A haditengerészet mindenesetre -ettől a konkrét esettől nagyjából függetlenül- 4 Mantra-osztályú gyorsnaszádot és 2 Augusta helikoptert küldött a régióba erősítésként az elharapódzó kalózkodás megállítására. A hadsereg pedig felszámolt egy lázadóbázist Rivers állam, a milicisták parancsnoka úgy tűnik, meghalt.
Újabb borzasztó hírek Kongóból, ahol az LRA lázadók tombolnak: akár több száz ember is meghalhatott, amikor a fegyveresek rájuk gyújtották a templomot. A december 14-e óta tartó LRA elleni hajtóvadászat eredményeként azok eddig mintegy 600 civilt öltek meg, másokat kifosztottak, gyerekeket raboltak el, falvakat gyújtottak fel, kényszerkatonaság, kényszerprostitúció, nemi erőszak, kegyetlenkedés jelzi útjukat. A cikk csak erős idegzetűeknek ajánlott.