Guinea-Bissauban megint forr a levegő: a novemberi puccskísérlet (lásd az akkori gyorselemzést) után most robbanás történt a hadsereg főhadiszállásán. Bár a dolog eredete tisztázatlan (lehetne akár egy gázpalack is a hibás), van pár gyanús jel: a fővárosban a katonák utakat zártak le, 5 rádiót szedtek le az éterből, az állami rádió pedig csak zenét játszik, híradók nélkül. Ezek a reakciók újabb puccskísérletre utalnak, ami az államban szinte hagyomány. A robbanásban egyébiránt 3 katona sérült meg.
Dél-Szudán képtelen letartóztatni a hét során komoly harcokat kiprovokáló Tang tábornokot, ugyanis arra csak az északi hadseregnek (SAF) van joga. Tang csütörtökön tűnt fel Malakal városában, és mivel a déliek korábban népirtás miatt keresték, nem fogadták szívesen: a déli hadsereg (SPLA) elleni harcok során 57 ember halt meg, legalább 100 megsérült.
Tegnap arról számoltuk be e hasábokon, hogy megegyezés született a Hizbi Islamiya ellenzéki szövetség és a szomáli kormány között: nos ma erről cáfolat érkezett valamiféle szóvivőn keresztül. Nehéz megmondani, mi az igazság, úgy tűnik a nemrég alakult csoporton belül hatalmi harc folyik, ezt Inda'ade hadúr kiválása, a Hizbin belüli elhatárolódások és ez a kommunikációs zavar is jelzi. Ha a kormánynak csak a csapat egy részével sikerül megegyeznie, az is javít a globális helyzeten: Inda'ade mindenestre Sharif Ahmed elnök egykori fegyvertársa és közeli munkatársa volt.
Ruanda a diplomáciai kapcsolatok felvételére készül Kongó-Kinshashával. Az ország csapatai 1996 és 2002 között megszállóként tevékenykedtek Kongóban, a két kormány között nagyon rossz szokott lenni a kapcsolat. Idén viszont nagy meglepetésre az "Umoja Wetu" közös hadművelet keretén belül a két ország csapatai együtt léptek fel kongói területen a hutu lázadó FDRL ellen. Ruanda a héten vonult ki, azonban Kagame elnök jelezte: ha szükség van rájuk, visszatérhetnek.
Algéria összegez: az elmúlt 6 hónapban saját adataik szerint 120 lázadót öltek meg, 322 továbbit őrizetbe vettek, 22 fegyveres pedig feladta magát. A zsákmány 150 fegyverre rúg. A térségben az Iszlám Maghreb Al-Kaidája (Al-Qaeda in Islamic Maghreb, AQIM) a legnagyobb ellenálló csoport. Az mindenesetre elmondható, hogy a világsajtóba elég kevés szivárog át az algériai sikerekből.