Minden eddiginél közelebb jutottak a szomáliai iszlamista lázadók Sharif Ahmed sejk kormányának megbuktatásához, miután csapataik Mogadishuban súlyos csatában egy kilométernél is közelebb jutottak az elnöki palotához. Ott azonban megállították őket a harcba beavatkozó AU békefenntartók, akik a palota biztonságáért felelnek. A 4300 fős, főként ugandaiakból álló AMISOM-misszió mandátuma korlátozott, azaz nem kezdeményezhetnek csatát, az elnök védelmében azonban felléphetnek. A csata súlyos következményekkel járt: legalább 50 ember meghalt és 120 megsebesült, főként civilek, a kórházak zsúfolásig tele vannak, a személyzet napok óta nem alszik. Sharif sejk sorsa tehát most csak az AMISOMon áll, az egyetlen erőn az iszlamisták és az elnöki palota között.
Puccstól tart a Guinea(-Conakry)t uraló katonai junta. Az azt vezető Moussa Dadis Camara kapitány riadóztatta a hadsereget, miután a hírszerzés szerint csapatösszevonásokat észleltek Guinea-Bissau és Libéria határ menti térségeiben. Camara szerint ezek a csapatok az általa elmozdított drogbárók zsoldosai, és az általa vezetett átmeneti kormányzat megdöntésére készülnek. A junta nemzetközi megítésése ellentmondásos: bár több forrás dícséri a drogkereskedelem elleni harcot, nemzetközi szervezetek az emberi jogok tiprására is felhívták a figyelmet.